Sríla Prabhupada Uvaca 23
A Krsna kisugárzásából származó kék ég; Friss jázmin
1972. október 7.
ISKCON Los Angeles
Egyik este a kertjében Sríla Prabhupada az égre pillantott, és azt mondta:
- Tehát az ég Krsna színe?
- A Krsna Könyv szerint Krsna olyan sötétkék, mint a frissen érkező esőfelhő - válaszolt egy tanítvány.
- Az ég Krsna színe - magyarázta Sríla Prabhupada. - Krsna teste kisugárzásának a fényétől kék az ég.
Miután távozott a kertből, Sríla Prabhupada gyakran ment a szobájába és hallgatta meg az aznap reggeli Srímad-Bhagavatam leckét. Olykor arra kért, szedjek jázmint, melyek pont a kertje melletti bokrokon nőttek. Ezen virágok illata különösen kellemes volt éjszaka. Egyik este, miközben egy virágot szagolt, azt mondta:
- Á, ez Krsna!
Esténként gyakran vittem jázmint a hálószobájába. Masszás közben olykor megszagolta őket. Aztán egész éjszakára a párnájára tette (közel az orrához). Másnap reggel úgy találtam, a virágok pontosan ott hevertek a párnán, ahova előző este helyezte őket. Ugyanolyan frissek és illatosak voltak, mint korábban, mintha épp most szedték volna őket. Ő Isteni kegyelme mindig megmutatta, hogy Krsna ott van az anyagi teremtés minden egyes részletében.
Eredeti: http://www.vedabase.com/en/spu/23
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése