025 - A szívem felfedésétől való félelem; Válasz a csoportok közti vitákra

Sríla Prabhupada Uvaca 25

A szívem felfedésétől való félelem

Válasz a csoportok közti vitákra

(Kivonat egy levélből)

Folytatva a Prabhupada nektár írását, ráébredtem képesítettségem hiányára, s a törekvéseimben való elégtelenségre. Ugyan ki is dicsőíthetné megfelelőképp az Urat vagy az Ő tiszta bhaktáját? Tiszteletreméltó bhakták különféle kritikáit olvasgatva megijedtem. Már írás közben is tartottam tőle, hogy az emlékeim kifejezését valaki netán sértőnek vagy gyalázkodónak találja. Természetesen tele vagyok hibákkal. A szándékom azonban az, hogy dicsőítsem Ő Isteni Kegyelmét, s megoszthassak némi Prabhupada nektárt istentestvéreimmel. Remélem, meg tudom osztani Sríla Prabhupada dicsőséges lelkesedését az Úr szolgálata iránt, s ez mindannyiunkat arra inspirál majd, hogy folytassuk az odaadó szolgálat folyamatát. Ily módon növelhetjük vágyunkat, hogy személyesen szolgálhassuk szeretett Sríla Prabhupadánkat, és folytatjuk a küldetését.

Úgy érzem, kötelességem elmondani az emlékeimet Ő Isteni Kegyelméről. Sosem voltam túl filozófikus, ám szerettem, ahogy Sríla Prabhupada szervezte életének minden percét. Szó szerint az apám volt. Vér szerinti apám 3 éves koromban meghalt. 19 éves koromig - amikor is találkoztam Sríla Prabhupáddal - az életemre egyetlen férfi sem volt jelentősebb hatással. Azt hiszem, ez lehet az egyik oka annak, hogy a Sríla Prabhupáddal kapcsolatos történeteim inkább a személyisége lágyabb oldalát ragadják meg. Sríla Prabhupada karakterének oly sok aspektusa volt, ám én csak az édességére, együttérzésére és kegyére emlékszem, a gyermeki ártatlanságával és kedvességével együtt. Leckéket tartva, az évek során egyre nyilvánvalóbbá vált számomra, hogy a bhakták is vágynak arra, hogy ezekről a tulajdonságairól hallhassanak.

Néhány kedvenc történetem azt mutatja be, hogyan szidott meg engem Sríla Prabhupada, a "mleccha", "halott ember" és a "gazember" hangzatos neveken szólítva. Ezek igen extatikus történetek, mert amikor elmesélem őket, remélem, a hallgatóság is észreveszi és érzi azt a szeretetet, amit Sríla Prabhupada érzett irányomban. Tudom, hogy szeretett engem. Azért hívott ezeken a neveken, mert megpróbált valahogy átjutni a kemény kobakomon. Ha megírnám ezeket a történeteket, valakit netán megsérthetnék velük, hisz azt gondolhatnák, közönséges személyként tekintettem Sríla Prabhupadára.

1978-ban, Satsvarupa Maharaja több mint öt napon át rögzítette az emlékeimet. Most, visszanézve a kéziratokat, sok olyan dolgot látok, ami sértheti a bhaktákat. Ezek az események, amikről beszélek és írok, valóban megtörténtek. Ám kérlek, bocsássátok meg nekem a tökéletlen felidézésüket. Tudom, az emlékezetem hagy kivetnivalókat maga után, ám ha arra várok, hogy megtisztuljak, tartok tőle, sosem fogjátok hallani ezeket a történeteket. Sríla Prabhupada oly sok dolgot mondott. Egy csapat nyugati csavargóval egy világméretű transzcendentális közösséget vezetett. Akkor is és most is ő volt az ISKCON-ban a "Krsna-tudat".

A kéziratokban gyakran írom, hogy Sríla prabhupada aggódott vagy hogy hangosan japázott, amikor valami felizgatta őt. Másokat is erre utasított.

- Amikor álmos vagy és még vannak hátra köreid - mondta egyszer - tégy úgy, ahogy én, japázz a szobában sétálva.

Tudom, hogy Sríla Prabhupada sosem volt álmos, úgy legalábbis nem, ahogy én. Én még akkor is alszom, amikor ébren vagyok. Valójában az egyetlen, amikor ébren vagyok, ha őrá emlékezem. Ő álmában is Krsnával volt, épp úgy, ahogy ébren.

Láttam Sríla Prabhupadát csüggedtnek, nyugtalannak, felkavartnak, dühösnek, sőt, még felbőszültnek is. Ez általában a mi éretlenségünk miatt volt, vagy amiatt, hogy eltorzítottuk a filozófiát. Ám mindegy volt, milyen hangulatban volt épp, az telve volt Krsna-tudattal.

Mivel elesett vagyok, nagy valószínűséggel nem fogom tudni megfelelően bemutatni őt. Két évig voltam Sríla Prabhupada szolgája, és több sértést követtem el, mint amennyit el tudtok képzelni, ám az ő kegye olyan nagy, hogy továbbra is engedi, hogy szolgáljam őt.

MINDEN DICSŐSÉGET Sríla Prabhupadának!

Írásaimban ezerszer és ezerszer szerepel, hogy "Minden dicsőséget Sríla Prabhupadának", öntudatlanul ismételve ezeket a gyönyörű szavakat, teljes tudatosság, figyelem vagy megértés nélkül. Úgy ismételgetem őket, mint egy robot. Örömöm kell lelnem eme mantra teljes értelmében.

MINDEN DICSŐSÉGET Sríla Prabhupadának!

A "Minden dicsőséget Sríla Prabhupadának!" kifejezés még több jelentéssel telt meg számomra, mint valaha.

Ezen írásokkal nem az a szándékom, hogy a személyes nézeteimet mutassam be a Brahma Madhava Gaudiya Sampradaya ISKCON ágába való felavatást illetően. Sríla Prabhupada gyakran beszélt arról, hogy az abszolút igazság megváltoztathatatlan. Ő odaadta nekünk az "Abszolút Igazság" megfizethetetlen ajándékát. Az én felfogásom nem fog megváltozni az ISKCON-on kívüli és belüli különféle csoportok által bemutatott filozófiai nézőpontok hatására.

Nyilvánvaló, hogy így van ezzel számos más őszinte bhakta is, akik különféle kiadványokat, leveleket, röpiratokat írtak. Szerencsések voltak, hogy a mi dicsőséges lelki tanítómesterünknek, Sríla Prabhupadának köszönhetően az odaadó szolgálat folyamata hatásainak tehették ki magukat.

MINDEN DICSŐSÉGET Sríla Prabhupadának!

Ha nem Sríla Prabhupada miatt, akkor mi másért lehetnének nézeteltéréseink? Néhányan vitatkozhatnánk afelől, vajon ki nyeri meg a super bowl világbajnokságot. Másokat az érdekelhetne inkább, hogy az államkötvények árai miatt vitatkozzanak. A jámborabbak megvitathatnák azt, hogyan lehetne a legjobban bemutatni az Úr Jézus tanításait. Olyan szerencsések vagyunk! Érvelhetünk és vitázhatunk azon, hogyan lehet a legjobban lefoglalni testünket, elménket, intelligenciánkat az Úr Krsna odaadó szolgálatában. Ezzel a civakodó sokadalommal Sríla Prabhupada nagyon szerencséssé tett minket.

MINDEN DICSŐSÉGET Sríla Prabhupadának!

Namost, sok bhakta van, aki most akar közvetlenül Sríla Prabhupadától avatást, 16 kört japázni és követni a szabályozó elveket. Vannak mások, akik Sríla Prabhupada tanítványainak valamelyikétől szeretnének avatást, 16 kört japázni és követni a szabályozó elveket. Látom, ahogy ezt látva Sríla Prabhupada mosolyog. Gyönyörű ez a mosoly, olyan, amilyet oly sokszor láttam azelőtt, és imádkozom, hogy valaha újra láthassam. Egyértelmű, hogy ő lett az, aki utoljára nevet. Fogott egy nyugatiakból álló istentelen bagázst, akik szakértők voltak a veszekedésben, és rávett minket, hogy miatta marakodjunk. Ugyan mi lehetne ennél jobb?

Együttműködve érte dolgozni? Az bizony szép lenne. Ennek egyértelműen az az egyetlen módja, hogy szolgáljuk őt, és ha szükséges, egy kicsit csatázzunk is. Úgy tűnik, ha így teszünk, mindannyian Sríla Prabhupada dicsőítésének folyamatában foglaljuk le magunkat.

MINDEN DICSŐSÉGET Sríla Prabhupadának!

El kell ismernem, egy jó kis küzdelemből én bizony erőt merítek. Ugyanakkor szeretem azt inkább a biztos távolból figyelni. Az egóm ritkán engedi, hogy közvetlenül is harcoljak, hacsak nem vagyok teljesen biztos abban, hogy le tudom győzni az ellenfelemet. Túl nagy csapás lenne a hamis egómnak, ha én maradnék alul. Sportrajongóként azonban szeretek jó kis küzdelmeket nézni. Ez természetes. Ám ez a téma túlontúl nagy volumenű az én csekély elmém számára. Bármiféle ügy prezentálásához szükséges az esettanulmány bemutatása is. Effélére én nem vagyok képesített. Az iskolában sem vonzott a vita klub. Az egyetlen vitára érdemes téma az volt számomra, hogy kinek gyorsabb a kocsija, kinek szebb a barátnője, és persze hogy ki nyeri meg a világbajnokságot.

Nem akarok kritizálni egyetlen vaisnavát sem, ahogy kisebbíteni sem akarom a bhakták gyülekezete által megvitatott témát. Alázatosan állok mindazok előtt, akik menedéket vettek Ő Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada lótuszlábainál. Remélem, megkaphatom a bhakták kegyét, hogy elérhessem a Sríla Prabhupada iránti izzó szeretetet.

Az alatt a két év alatt, melyet Sríla Prabhupada személyes szolgálatával töltöttem, nyilvánvalóvá vált számomra, hogy azt akarta, működjünk együtt. Nézeteltérések mindig voltak, és mindig is lesznek. De eme problémák ellenére is lehetséges az együttműködés.

Sríla Prabhupada időnként elmesélte azt a történetet, melyben a fiúk masszírozzák az apjukat. Volt köztük némi véleménykülönbség. Az egyik fiú belebökött az apa hátába, ahol a másik fiú masszírozta, mire a másik fiú persze ugyanezt tette. Ily módon csupán azt érték el, hogy fájdalmat okoztak az apának. A vitáinkban fontos emlékeznünk arra, hogy mindannyian közös apánkat, Sríla Prabhupadát masszírozzuk. A különbségek fennállhatnak, ám azáltal, hogy tiszteljük egymást, mint Sríla Prabhupada szerető gyermekeit, remek masszázsban részesíthetjük apánkat. Az ISKCON Sríla Prabhupada teste. Sríla Prabhupada azt mondta, a reggeli séták és a masszázs tartotta karban az egészségét. Istentestvéreinket tisztelve járuljunk hozzá szeretett Guru Maharajunk egészségéhez, egy jó masszázsban részesítve őt. Szándékainkat és tetteinket fókuszáljuk:

Sríla Prabhupada DICSŐSÉGÉRE!

Sríla Prabhupada reggel 2-3 óra körül kelt, és fordítani kezdett, hogy a tanítványai nyomtatásban örök időkre megkaphassák az ő transzcendentális extázisát. Olykor szerencsés voltam és felébredtem a szomszéd szobából kiszűrődő hangjára. Szavakat fordított, vagy lassan, gondosan mondta fel a magyarázatot a diktafonra. Bár beástam magam a tudatlanság kötőerejébe, szerencsésnek éreztem magam, hogy hallhatom, amint rögzítésre kerül ez a transzcendentális történelem.

Most, 25 év után, végre korán kelek, hogy leírhassam az egyetlen transzcendentális extázist, melyet megvalósíthattam, a Lelki Tanítómesterem kegyéből, amely így szól:

MINDEN DICSŐSÉGET Sríla Prabhupadának!

Könyörögve, hogy Sríla Prabhupada szolgája maradhasson,

Srutakirti Dasa

Eredeti: http://www.vedabase.com/en/spu/25